Az 1945 utáni időszak sokmindent alapjaiban változtatott meg a korábbi évszázadokhoz, évezredekhez képest. Rengeteg folyamat indult meg és még több korábbi teljesedett ki, ezek közül igyekszem a legfontosabbakat kiemelni. hihetetlenül aktuális témának érzem ezt, hiszen mindennapjainkat is ezek az események alakítják és még sokáig fogják is a jövőben.

Az atombomba. Korábban a történelem menetében gyakoriak voltak a nagy, totális háborúk, amiben a nagyhatalmak teljes erőbedobással harcoltak. A második világháborút követően nem beszélhetünk már klasszikus nagy háborúkról, egyszerűen megszűnt, átalakult ez a fogalom, csupán kisebb lokális jellegű összecsapások fordulnak elő. Ugyanis egyik jelentős hatalom sem veti már be minden erejét, minden eszközét, mert az a véggel lenne egyenlő. Az 1945 augusztus 6-án Hiroshimára ledobott atombomba (és 9-én Nagasakira) világosan megmutatta, hogy az új fegyver milyen brutális pusztításra képes. Mindehez hozzájött a hidrogénbomba és a fürtösfejű rakéták (egyszerre több atomtöltetet hordozni képes) és interkontinentális rakéták (akár 12.000 km-t is képesek repülni) kifejlesztése. A hidegháború évei alatt a kölcsönös megsemmisítés veszélyével (MAD-doktrína) tisztában volt az USA és Szovjetunió is, épp emiatt nem tört ki a harmadik világháború. 1949-től már a szovjetek is rendelkeztek atombombával, majd Kínával és Franciaországgal is bővült az atomklub- ma pedig beletartoznak még: Egyesült királyság, Izrael, Dél-afrikai Köztársaság, Pakisztán, India és Észak-Korea.

Egy találó mondás Albert Einsteintől: "Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel."

Új kereskedlmi útak a sarkkörön. Ma nagyon nehéz objektíven hozzáállni a klímaváltozás, globális felmelegedés kérdéséhez. Tény, hogy  törtenelem során mindig is voltak nagyobb lehülések-felmelegedések, tehát éghajlatváltozás, de jelenleg ehhez egyértelműen hozzájárul az emberi tevékenység is. Maga a felmelegedés tagadhatatlan, hiszen a sarki jégtakaró folymatosan tűnik el. Ez óriási lehetőségeket rejt magában, a hajózhatóvá váló északi-sarkköri útvonalak sokkal rövidebbek így időt, ezáltal üzemanyagot spórolhatnak a cégek. Jelenleg az összes nagyhatalom érdeklődik a sarkkör iránt, a leginkább Kína. A kommunista ország az elmúlt években teljesen bevásárolta magát az orosz energiaipari vállalatokba, így előkészítve az Északi Selyemútat (ez a másik fontos terjeszkedési iránya Kínának a Közép-Kelet Európán áthaladó Selyemút mellett). Azonban Kína még távolabb tekint és a teljes jégtakaró elolvadásával járhatóvá váló transzpoláris (sarkkörön áthaladó) átjárót is ki szeretné a jövőben kisajátítani. Ez egyébként az az átjáró, amin a Nautilus (SSN-571)  is haladt.

Kibővült világ: űr és mélytenger. Tengeralattjárók természetesen voltak korábban is, de jelenleg a már említett Nautilust (SSN-571) fontos kiemelnem. A Némó kapitány járműve után elnevezett atomtengeralattjáró volt a világon az első. Egy hagyományos tengeralattjárónak naponta fel kellett merészkednie a felszínre és maximum 10 km/h-val tudott víz alatt haladni, ezzel szemben a Nautilus 30 napig tudott víz alatt maradni és 40 km/h-ra is képes volt víz alatt. A tengeralattjáró 1958-as útja bebizonyította, hogy az Arktiszon víz alatti "ösvények" vezetnek keresztük- hiszen 1958 augusztus 3-án elérte víz alatt az Északi-sarkpontot. A következő nagy ugrás a tengerek felfedezésében a Trieste nevű batiszkáfhoz (mélytengeri tengeralattjáró) köthető. 1960 január 23-án Jacques Piccard és Don Walsh először merültek le a Mariana-árok mélyére (11.034 méter). Noha a tengerek és óceánok még sok titkot rejtenek, az első jelképes ugrások megtörténetek.

Ezzel párhuzamosan a hidegháború következményeként az űrt is birtokba vettük.  Kevésbé ismert tény, hogy noha 1949-től a szovjeteknek is volt atombombájuk, nem ért a gyakorlatban semmit. Az amerikai B17-es bombázók (majd B23, B52) a sarkkörön is képesek voltak átrepülni, így elérve Moszkvát. Ezzel szemben az orosz gépek meg sem közelítették ezt a teljesítményt. Sztálin, majd Hruscsov bölcsen nem a repülőgépfejlesztésbe fektettek, hanem a rakétatechnikába. Werner von Braun vezető náci tudós ugyan az USA-hoz ment (NASA egyik fő alakja lett később), de a szovjetek is bezsákoltak néhány tudóst és több V2-es rakétát is. A terv bejött, az 1957 október 4-én felőtt Szputnyik-1 jeleit vették az amrikaiak is- így sokkolva őket (a Szputnyik tulajdonképpen egy apró rádióállomás volt). A következőkben kibontakozó űrverseny állomásai közismertek az űrsétákkal, űrutazásokkal, ám én mégis a jelenleg is felettünk keringő műholdak sokaságát emelném ki mint legfőbb változást.

A világfalu. Mcluhan kifejezése arra utal, hogy az elterjedő tömegkommunikációs eszközök világunkat faluvá zsugorították össze (a fenti térkép az internethez csatlakozó eszközök elterjedtségét mutatja). Ennek a folyamatnak az egyértemű csúcsa az internet és számítástechnika, amely komplett új gazdasági szektort hozott létre a semmiből. Manapság az információ korábbiakban sosem látott tempójú terjedését látjuk, amely több, teljesen új jelenséget is magával hozott, például az információsokaság miatt kialakuló közönyt, szelektív észlelést, véleménybuborékokat stb. Emiatt klasszikus diktatúrákról sem beszélhetünk ott, ahol internet van, nem véletlenül nincs a hálózaton Észak-Korea és használ saját cenzúrázott verziót Kína. És éppen emiatt olyan kényes kérdés nyugaton az internetes cenzúra kérdésköre. Az interneten elérhető anyagok által a technológia és tudás áramlás is mindennél gyorsabb, például Youtube-on mindenről találhatunk tutorial (tanító) videókat. Egészen meghökkentő ezt a szabadságot összevetni a középkori céhes rendszerrel például, ahol a mesterek szigorúan őrizték a titkokat és csak kiválasztottknak adták át (így korlátozva a konkurenciát).

Nemzetköziség. Sokan (én is) osztom azt a véleményt, miszerint a globalizáció nem új keletű dolog és például már az ókori Római Birodalomat, sőt a katolikus egyházat is jellemzte bizonyos mértékig. Azonban a 20. században ez is nagyobb ütemre kapcsolt, úgy ahogy a nemzetek közti együttműködési fórumok is. 1944-ben létrejöbb a Bretton Woods-i dolláron alalpuló világgazdasági rendszer 1945-ben az ENSZ, 1948-ban az OEEC (1961-től OECD) és még hosszan sorolhatnám. Az információs forradalom után a kultúra terjedése is felgyorsult, elkezdett egységesedni, globalizálódni a világ. Érdekessége a rendszernek a korábbiakkal szemben, hogy a kezdeti USA központúság után/mellett a perifériák, félperifériák is fel tudnak törni. Példának a filmművészetet hoznám, egyre több a külföldi (USA-n kívüli) és független film, amely nagy visszhangot kap, például már az Oscar-gála is reflektált erre, mikor a dél-koreai Élősködőket (2019) dupla Oscarral jutalamazta (más díjak meleltt). Valamint mindenképp ki kell emelnem, hogy a filmipar az amerikai piac mellett egyre inkább a kínaira is épít, és India is igen meghatározó szereplő lett a filmgyártásban.

Csúcsra járatott kapitalizmus. A kapitalizmusnak és fogyasztói kultúrának több irányból is kialakult már kritikája, én most az ökológiai irányvonalat emelném be. A jelenlegi gazdasági rendszerünk folyamatosan ösztönzi az embereket, hogy vásárolják meg a legújabb termékeket, a régit pedig dobják szemétbe. Környezetszennyezés és szemétgyártás volt korábban is, de csak a 20. század (főleg második felétől) kezdett tömeges méreteket ölteni. Jelenleg az egyik legnagyobb globális probléma épp az egyre csak halmozódó szemét mindenhol a világon. A téma legaktuálisabb magyar vonatkozása talán a Tiszában felgyűlő szeméthegyek kérdése, amellyel a híradók is rendszeresen foglalkoznak. Sokan bíznak az újrahasznosításban mint megoldásban, de szerintem és még sokak szerint ez csak tüneti kezelés, hiszen a folyamatos hulladékgyártás óriási energiaigénye is megterheli a bolygót. Így a kapitalista fogyasztói rendszert alapjaiban volna szükséges felülvizsgálni, "józanosítani"- ami rengeteg nagyvállalati, politikai érdeket sértene.

Összegzés: a világ folyamatosan változik, de jól láthatóan az utóbbi időszak egy óriási gyújtópont volt, amely érezhetően napjainkban is kitart. A bejegyzés egyik apropója pont egy hidegháborús témát napjainkra kivetítő kutatásom volt (Poláris vetületű világtérkép jelentősége a 21. században). A hidegháború térképeként hivatkozott északi-sark központú térkép és a sarkkör kérdése ma még talán aktuálisabb is, hiszen mint leírtam óriási verseny folyik éppen most is az északi kereskedelmi útvonal felügyeletéért. Mint alapvetően történelemmel foglalkozó blogíró arra számítok, hogy az Északi-sarkért vívott versengés nagyban meg fogja az elkövetkező évtizedek nemzetközi politikáját.