Mennyibe került egy új autó 1974-ben?
2021. április 18. írta: Digitális feltáró

Mennyibe került egy új autó 1974-ben?

MERKUR program 1974/75

A Kádár-rendszer társadalmában kiemelt szerepet töltöttek be az anyagi javak, különösen a személygépkocsik. Ekkoriban vált alapvető céllá, hogy minden családban legyen legalább egy autó, lehetőleg minél korábban- ahogy a szólás mondja: "előbb a kocsi aztán a kicsi".

Azonban nem volt egyszerű kocsihoz jutni, a MERKUR-nál esetenként több éves várólista volt, és emiatt a használtpiac sem volt olcsó. Gyakran a leadott rendelés csak iránymuatáts volt, ritka volt mikor az ügyfél a megrendelt színt kapta, de esetenként más modellel kellett beérnie, ha nem akart még várni. Például volt aki a megrendelt Lada 2105 helyett Lada 1200s-t kapott. De nézzük a konkrét újautó katalógust:

A kínálat legolcsóbb darabjai a Trabantok. A kor forgalmi tempójának megfelelt a kis 26 lóerős kétütemű motor, hiszen maga a kocsi nagyon könnyű, köszönhetően a duroplast karosszériaelelmknek.
A Fiat 127 ezzel szemben kifejezetten drága, 26.900 Forinttal több mint egy 1200-as Lada. A kínálatban ez az egyetlen nyugati típus, de nem szabad elfelejteni, hogy a Fiat látta el licencekkel a keleti blokkot és részben a 127-es is készült Polski Fiatként, igaz csekély mennyiségben.

A csehszlovák Skodák megbízható autónak számítottak, leszámítva a túlmelegedési gondokat. Női sofőrök kifejezetten szerették a farmotoros kocsikat, hiszen a hátul lévő súlypont miatt jóval könnyebb volt tekerni a szervó nélküli kormányt. A Luxus kivitelek (L jelzésű) és a Rapid coupé (R jelzésű) kifejezetten ritkák és nehezen beszerezhető darabok voltak a gyakorlatban, manapság pedig értékes veteránok.

A Trabantok mellett a Wartburg 353 volt a másik jellemző keletnémet típus. A két kocsi rengeteg alkatrészben megegyezett, de a Wartburg alvázas volt (a Trabant ezzel szemben modernebb, önhordó karosszériás ). Nagy különbség még a karosszéria anyaga, ami a Wartburg esetében lemez volt, és nagyon jellegzetesen kongott az ajtók becsukásakor. Maga a technika egyébként egy 1938-as DKW terven alapult. Érdekesség, hogy a kínálat nem tartalmazza a Tourist (kombi) kivitelt.
Az ukrán Zaporozsec egyike volt a legnépszerűtlenebb típusoknak. Négyhengeres motorja hátul nagyon hangos volt és az összeszerelési minőség is hagyott kívánni valót maga után. Egyetlen előnye a fűtése volt, itt ugyanis egy külön benzinkályha adta a meleget.
A kínálat legnépszerűbb darabjai egyértelműen a Ladák voltak. Alapmodellként a 2101-est kínálták, amely 124-es Fiat olaszok által, szovjet megbízásra átdolgozott változata volt.

A 2102 a sima "ezerkecske" kombi változata. Lényegi változtatás a karosszérián kívül még a hátsó futóműben volt a nagyobb terhelhetőség miatt. A kínálatban a Trabant mellett ez az egyetlen kombi, ami furcsa, hiszen az orrmotoros típusok mind rendelkeztek kombi változattal.
A 2103-as, vagyis "ezeröcsi" volt az elérhető "sportmodell", a korszak egyik igazi álomautója.
A Dacia 1300 nem más mint egy Romániában gyártott Renault R12-es csak sokkal rosszabb anyag- és összeszerelési minőségben. Városi legendák szerint a jobb első ajtóval együtt mindig kinyílt a kesztyűtartó is.
A Moszkvics nem számított rossz kocsinak a korszakhoz mérve. A 412-es a 408-as kicsit "extrásabb" változata volt, nagyobb, 1500-as motorral.

A Polski Fiat 125P hasonlóan népszerű volt, mint a Lada. A kínálatban az erősebb 1500 köbcentis változat szerepel, de létezett 1300-as változat is. Az autó olasz licenc volt, a karosszéria a FIAT 125-ösé, de a motorok egy generációval korábbiak, hiszen az olaszok nem akartak maguknak konkurenciát csinálni. Még ezzel együtt is a keleti blokk egyik legnyugatiasabb autója volt.
A rajzzal szereplő Volgát az átlag emebrek maximum használtan tudták megvenni, noha nem az ára miatt. Mindösszesen 20.000 Forint ráfizetéssel a 125P-hez képest jó boltnak tűnik az autó, de csak az egyenlők közt is egyenlőbbeknek, ugyanis csak közületi vásárlóknak érhető el. Vagyis csak vállalati úton lehet elérni, mint az ARO M 461-et. Röviden az ARO ezen típusa a GAZ 69 licencelt változata, vagyis egy Romániában gyártott, eredetileg szovjet katonai terepjáró. Érdekes, hogy elérhető katonaságon kívül, hisz a 69-es gyártását csak 1972-ben fejezték be, így még aktuális a technika. A magyarázat talán abban lehet, hogy szükség volt a civileknek is terepjáróra. A Niva messze volt még, a civil ARO-k gyártása pedig épp csak elkezdődött.

Mi hiányzik a kínálatból? A katonai modellek, mint például az UAZ 469 (GAZ 69 utóda) érthetően hiányoznak, hiszen aktuális haditechnika. Ugyanígy érthető a Volga feletti luxuskocsik hiánya. Nagyon feltűnő viszont a Polski Fiat 126P, vagyis kispolski hiánya, de érthető is. A kisautót 1973-tól gyártották Lengyelországban, az első néhány év pedig a gyártás felftuttásával és hazai igények kielégítésével telhetett. A kombi változatok hiányát már kifejtettem. A kisteherautók hiánya a törvényi háttérnek köszönhető: Magyarországon 1983-ig nem birtokolhatott magánszemély haszongépjárművet. A másik érdeksség a jugoszláv Zastavák teljes hiánya, ami érthetetlen ha figyelembe vesszük elterjedtségüket.

Fontos kiemelni, hogy a leírt várakozási idők enyhén szólva optimisták. Vagyis a valóságban többször kellett éveket várni autókra az előleg befizetése után, és a készletek is nagyon hamar elfogytak. A kocsik második útja a benzinkút után egy szerelőhöz vezetett, hogy elvégezzék a kimaradt alváz és üregvédelmet. Sokszor még így is rozsdásodásnak indultak az autók és az sem volt ritka mikor a csavarokat otthon mégegyszer meg keleltt húzni.

Végül érdemes kontextusba helyezni az árakat, hiszen így ezek csak számok. A KSH statisztikák szerint 1975-ben a bruttó átlagkereset 3000 Forint körül volt (2019-ben 367.800). 1974-ben 3 Forint körül volt egy liter benzin (noha ezután kezdett meredeken nőni, a begyűrűző olajválság miatt), 2040 egy Verhovina Moped, egy sóletkonzerv pedig 40. 

A füzetet digitalizálásáért köszönet: Retrovasak.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azelkapottmult.blog.hu/api/trackback/id/tr7216505490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elk_nick 2021.04.20. 15:19:25

@kewcheg: Hol volt még akkor bruttó.... A munkabér adóztatása a kizsákmányoló kapitalizmus sajátossága. A szocializmus építői bért kaptak, nem volt abból semmi levonás, csak a szakszervezeti tagdíj.

morcos68 2021.04.20. 15:36:16

Az ezerötös Zsigulink 1974-ben 98.000 Ft volt.

Bandibacsi34 2021.04.20. 15:40:58

@kewcheg: Ámerikaban 1908 ota dokkal könnyebben vettel autót, mint egesz Európában!!! De elarulom, hogy most is sokkal könnyebben es olcsóbban, jo hitelekkel veszel(ha hülye vagy es ujat akarsz venni). A hasznaltat utanad dobjak!!

Ződ2000 · http://egzostive.com 2021.04.20. 15:49:56

Az eredeti alkatrészes legendákhoz szerintem sokat tett hozzá az hogy a gyártást is készen kapták többnyire nyugatról, így amíg az kitartott addig volt némi minőség is. Utána meg kalapálták ahogy tudták...

@nyelv-ész: Olyan hogy orosz fejlesztés nem nagyon létezett. Vagy megvették vagy ellopták.

kewcheg 2021.04.20. 15:59:23

Ezek ilyen "kényszerű" kocsik voltak.Gyártották mert mutatni kellett, hogy ilyen is van.Különösen igaz ez a szovjet, román,keletnémet kocsikra.Ezeket elnyomott alattvalók reszelték, tódták/fódták elnyomott alattvalòknak örömtelenül.A csehekben azért nyomokban felfedezhető volt a cseh ipari kultúra.Skoda Felicia, Coupè, Tatrák felfelé kilógtak az egyen-nyomorból.Mifelénk volt egy mondás: "keserves anyának potrohos gyereke, nem eszik, csak sz@rik, kesereg éltébe..." Nekem ezekről ez jut eszembe, ilyen reménytelen, örömtelen, kínkeserves bodega tákolás...:)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2021.04.20. 16:01:18

amúgy van egy érdekes adalékom a kelet-nyugati viszonyokról amit egy német múzeumban láttam (PS Speicher, amúgy Németország nyugati felén egzostive.com/berlini-fal-30/ ).
Az emelet tárlata a két egyforma autóval indít, a háború miatt félbeszakadt DKW F9 és a háború után keleten államosított, IFA néven árult, amúgy azonos modell.
Majd ugrás pár standot és látható egy kép, amely az 1979-es viszonyokat vázolja számokban.

Akkoriban egy átlagos nyugat-német alkalmazott körülbelül heti 400–600 német márkát keresett, keleti testvére pedig kb. -230 -340 Márkát (akkoriban 1: 1 átváltási árfolyam volt a hivatalos, amit persze az állam se vett komolyan). Persze létezett biztos ott is "fusizás", de cserében az NSZK-ban meg legálisan lehetett jól keresni, amellett hogy az átlag is duplája.

Így miközben a szerencsésebb Johann körülbelül 10 000 DM-ért vásárolhatott egy golfot, kevésbé szerencsés testvére csak a Trabant 601-et szerezhetett be, mintegy 8000 keletnémet márkaért. Az, hogy egy olyan szánalmas autóért, mint a Trabant többet kellett dolgoznia az egy dolog. Az sokkal meredekebb hogy ezen az áron csak 10 év várakozás után juthatott hozzá „álmai autójához”.

Persze tudom hogy mi voltunk a "legvidámabb barakk" (kacc kacc), nem a morcos NDK, de sosem értettem hogy mi a fenéért nosztalgiázott bárki arra a rendszerre.

Örömhernyó 2021.04.20. 16:04:29

"Ekkoriban vált alapvetővé, hogy minden családban legyen legalább egy autó"

Hát izé, nem tudom a posztoló mennyit élt a Kádár-rendszerben, de az én kiterjedt rokonságombanna családok többségének nem volt autója. Egyetemi oktató, orvos, mérnök rokonoknak volt Zastava, majd kocka Lada.
Egyáltalán nem volt általános, hogy a családokban legalább egy autónak kell lennie. Elég visszaemlékezni a lakótelepi parkolókra, nem volt helyhiány, osztálytársaim szülei közt is ritka volt az autótulajdonos. Vidéki nagyvárosban, megyeszékhelyen nőttem fel.
Még ma sem általános, hogy minden családban autó van. Sőt, egyre kevésbé az, mert eléggé felmentek az új autók árai. A megoldás a német roncsautó vagy a használt Suzuki. De motorizációt tekintve még mindig nagyon le van maradva az ország a Nyugattól. Drága az autó és az üzemanyag a fizetésekhez képest, így nem tud a proli jobb munkahelyért ingázni, marad a lakóhelye környékén és jobbágysorban tengődik.

Amikor meglódult a motorizáció, az a rendszerváltás utánra tehető, amikor elkezdtek svájci, holland meg belga használtautókat behozni magánszemélyek. Apám haverja hozott Svájcból egy sárga VW Golf I-et. Az szuper autónak számított a szocialista autókhoz képest.

"1975-ben a bruttó átlagkereset 3000 Forint körül volt (2019-ben 367.800)." A 2019-es adat bruttó átlagkereset. Bruttóból nem vesz senki autót. Nettóból lehet próbálkozni.

@kewcheg: Az átlag amerikai se izomautókkal járt. Ráadásul pont a 60-as, 70-es évek amerikak autói olyan rossz minőségűek voltak, hogy az ásta meg az amerikai autóipar sírját. Aztán a 73-as olajválság erre még rátett egy lapáttal, onnantól kezdve jöttek fel Amerikában a japán típusok és mára eljutottunk oda, hogy a Toyota Camry, Honda Accord, Toyota Corolla, Honda Civic, Nissan Sentra a legkelendőbb autók. SUV-ból is inkább japánt, koreair vesz, akinek van esze.

Örömhernyó 2021.04.20. 16:21:01

@Ződ2000: "sosem értettem hogy mi a fenéért nosztalgiázott bárki arra a rendszerre" - nem érted, te ki butus? Biztos nem éltél a rendszerváltás idején vagy annyira kis takonyevő szarosseggű voltál, hogy csak a Kacsamesék maradt meg neked.
Elmondom miért lehet nosztalgiázni. Aki a szocializmusban teljes állásban dolgozott, kuporgatta a pénzét, jutott egyről a kettőre, a gyereke ingyen jutott egyetemre, szakmához, annak nagy valószínűség szerint nem a feneketlen jólétet hozta el a rendszerváltás, hanem kirakták az utcára, mert a gyárat eladták a feje fölül valami nyugati tőkésnek, aki valójában csak piacot akart venni, meg felszámolni a konkurenciát. Aztán a nyugati burzsuj helyi kápója lila nylon öltönyben előadta, hogy ő a menedzser és ő tudja a tutit és mindenki bugris, senki nem tud semmit. Közben szétlopták az üzemet, TSZ-t, mindent.
Ha szerencsés volt, kirakták vállalkozásba, fizesse a terheket maga után. Ha még szerencsésebb volt, akkor kamu rokkantosíthatta magát, mert ez volt az egyetlen út az éhhalál ellen vidéken. Aztán az alkohol és életmód miatt jött a valódi rokkantság is.

És így jutottunk el oda, hogy ma Magyarország összeszerelő-üzem ország. Aki szerencsés az megkeresi a megfelelő német bér negyedét. A munka törvénykönyvét a nyugati burzsuj mondja tollba a magyar politikai elitnek, akik amúgy szavakban nagyon magyarok, csak hát a német burzsujt szolgálják ki inkább, mert a pénztároslőrinc féléknek hiába vannak százmilliárdjai, nem fognak fejlett technológiákat alkalmazó ipart alapítani.

Jelenleg lehet venni autót, akinek van rá pénze, érdemes kiszámolni, hogy hány havi nettó átlagkeresetbe kerül egy középkategóriás autó. Nem véletlen, hogy a belga, német, holland roncsautók oldják meg a magyar (lengyel, román, szerb) családok közlekedési gondjait. Meg a 15 éves Suzukik.

Örömhernyó 2021.04.20. 16:31:37

@Ződ2000: "sosem értettem hogy mi a fenéért nosztalgiázott bárki arra a rendszerre"

Az emberek 90%-a szarabbul, kiszámíthatatlanabbul, kiszolgáltatottabban élt a rendszerváltás után, mint előtte. Úgy 12-14 évig tömény szopás volt a módszerváltás után az élet. Turkálóból öltöztünk, akinek nem futotta rezsire, elveszett a munkája, kényszervállalkozó lett, annak sovány vigasz volt, hogy most már vehetett elvileg bármilyen autót. Elvileg. Mert pénze nem volt rá. Jelzem ma sincs. Nem véletlen, hogy aki átlagbérből él (a német bérek negyede, ötöde), az ma is nyugati polgárok levetett autóit veszi meg. Aki új autót vesz, az luxusfelárat fizet.

TheRminator 2021.04.20. 16:38:54

1975-ben a Merkur hozott be bogarakat is. 1200-as sparkafert

Ehetetlen Odó 2021.04.20. 16:43:50

Remek ez az eredeti merkuros dokumentum.
Sajnos azonban a cikkben rengeteg tárgyi tévedés van, érdemes lett volna egyeztetni valami hozzáértővel.

"A csehszlovák Skodák kifejezetten megbízható autónak számítottak, a 100-ast még nem érintették a későbbi túlmelegedési problémák."
Dehogynem. Pont ezért tették előre a hűtőt a következő, S-102/120 sorozaton.

"A Trabantok mellett a Wartburg 353 volt a másik jellemző keletnémet típus. A két kocsi rengeteg alkatrészben megegyezett"
Dehogy egyezett. Legfeljebb az indexkapcsoló meg pár efféle alkatrész volt azonos...

"Maga a technika egyébként egy 1938-as DKW terven alapult."
A Trabant is meg a Wartburg is DKW-leszármazottak voltak. (Itt most nem részletezném, de nagyon jó német cikkek vannak fenn a hálón a témában, de az egyik hozzászóló is említette a DKW-IFA szoros rokonságot).

A Zaporozsechez már beírta valaki, hogy nem boxer- hanem V-motorja volt.

"...a Ladák voltak. Az alapmodellként a 2101-est kínálták, 124-es Fiatról másolt karosszériával, de komoly orosz futóművel és saját fejelsztésű motorral."
Licenc volt az, nem másolás. A motort az olaszok dolgozták át az oroszoknak OHC-vezérlésűre.

"A Moszkvics nem számított rossz kocsinak a korszakhoz mérve. A 412-es a 408-as kicsit "extrásabb" változata volt"
A karosszéria tényleg csak kevéssé tért el, de teljesen átdolgozott, az 1358 köbcentis 50 lóerős OHV helyett 1479 köbcentis, 75 lovas OHC-vezérlésű motort kapott.

"A Polski Fiat volt a tehetősek Zsigulija."
A nagypolski 3 évvel előbb jelent meg, mint a Zsiguli, nálunk is lehetett már a 60-as évek végén vásárolni.

Ennyit dióhéjban a magyar autózás szocialista hőskoráról... talán annyit érdemes még hozzátenni, hogy 1970 őszéig lehetett korlátlanul forintért nyugati autókat venni - természetesen a Merkur általi kínálatból - ez aztán hosszú időre megszűnt és már csak ennek a szűkített kínálatnak lehetett örvendezni.

Ehetetlen Odó 2021.04.20. 16:47:07

@TheRminator: Volt ilyesmi, de ezek alkalmi akciók voltak.
1970 őszén zárta le a Merkur a nyugati kínálat forintért való rendelési lehetőségét.

TheRminator 2021.04.20. 16:50:30

@Ehetetlen Odó: 1971-ben még sok bogarat hoztak be, 1968-1971 volt itthon a legelterjedtebb. A Merkur füzetekben is benne van.

TheRminator 2021.04.20. 16:51:26

@Ehetetlen Odó: 1974-ben 2000 db bogarat hoztak be egészen pontosan.

Ehetetlen Odó 2021.04.20. 16:52:15

@Örömhernyó: Csak érintőlegesen jegyzem meg, hogy ugyanazok az elvtársak, akik ezt a nagyszerű, szolidáris szocializmust üzemeltették, adták el később a komplett magyar gazdaságot a nyugati gyarmatosítóknak, többnyire baksis fejében.
Úgyhogy innen tessék megközelíteni ezt az "összeszerelő-ország" mantrát, ha lehet.

kewcheg 2021.04.20. 17:00:29

@Örömhernyó: ellentmondanék.Német prémiumhoz képest biztos szarabbak voltak, de a világátlagot hozták./ amit a szoci alulról fényévekkel / Inkabb az, hogy amerikai ízléshez gyártottak, ami közben átalakult.Már nem kellett az arasznyi vastag piros bőrfotel, meg a támolygó merev hátso hidak, négy dobfékkel.Plusz az amerikai munkaerő meg is drágult a szakszervezetek ereje miatt.Nem ott volt kizsákmányolás, hanem itt. A szakszervezeti tag érinthetelen lett./ Most is./ De Amerika - nemhiába az auto hazája- képes volt tanulni a hibákbol.NY cityben most is hemzsegnek a Chevy Suburbanek, GMC Yukonok, és a legkelendőbb auto évek ota a Ford F150 truck, egymillio változatban.Persze, van sok japán, koreai, de ezeket ott "cheap"- nek tartják.Náluk a Honda Civic az, ami nálunk volt a Swift.Cheap még a Hyundai, Kia is, de persze eladhatók, megveszi a vidéki anyuka, aki nem tud v.nem akar Porschét, BMW- t venni...

Ehetetlen Odó 2021.04.20. 17:00:48

@TheRminator: Nekem megvan a komplett 1970. évi Merkur-árlista, a szoci meg a nyugati import autókról, amelyeket forintért lehetett kapni, továbbá a Konsumexes dolláros lista is. (Megjelent az Autó-motorban, most fejből nem tudom, hogy melyik két számban, de ha érdekel megkeresem. Az Arcanumról letölthető).

Ehetetlen Odó 2021.04.20. 17:10:00

@TheRminator: 71-ben még jöttek.
Apám is így rendelt egy 850-es Fiatot 70 őszén, a kocsi 71 júniusában jött meg. Egyébként majdnem lemaradt róla, mert nyár végén határozta el, hogy vesz egy autót, mert betegsége miatt már nagyon terhes volt neki villamoson járni ki a világvégére. Hezitált egy R-4 meg a Fiat között, aztán valamikor ősszel bement a Merkur-szalonba, hogy még egyszer összehasonlítsa a kocsikat, erre mondták neki, hogy ne gatyázzon sokat, mert a hónap végén lezárják a nyugati rendelési lehetőségeket. Így azért döntött gyorsan a 850-es mellett, mert azt, szemben az R-4 kocsival valamilyen rejtélyes okból 5 személyre vizsgáztatták...

(Közben megnéztem a Merkur-listát: 1300-as bogarat árultak, kerek 100 rugóért).

Örömhernyó 2021.04.20. 17:21:37

@Ehetetlen Odó: Azok az efftársak árusították ki az országot, akik megérezték, hogy változnak az idők. És az ő fiaik, sógoraik, vejeik lettek az új hatalom elitje.
Az azért szégyen, hogy összeszerelő-üzem országot csináltak Magyarországból, ahol a nyugati bér ötödéért gürcölnek jobbágyok. Ma is, sőt ma még inkább a keleti melós dobja össze nyugati burzsuj prémiumára a pénzt, amit aztán kokain formájában szív fel orosz khurvák segglyukáról Dubajban. Megjegyzem a német melós mesés jóléte is a múlté már, ők is rosszabbul élnek, mint apáik. De a keleti melós életszínvonalbeli lemaradása még mindig bődületes.

Buncog 2021.04.20. 17:54:36

És ahogy a mai autók (és alkatrészek) árát elnézem, a hazai autóállomány átlagéletkora csak nőni fog.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2021.04.20. 18:11:08

@kewcheg: Most ugyanez van. Egy norvég, német, osztrák mellényzsebből vesz egy harmincmilliós teslát, az orrbanisztáni csóringer meg örül ha kap a csuti csüngőhasú által nemzetstratégiai jelentőségű megállapodással kiszart 4 milliós suzukijára 3 milliós kuszaszem hitelt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 18:11:58

@Öngerjesztő Erg:

Külföldre mentünk, emiatt lett eladva.

S igen, eredetileg 100 ezerért adta el, de aztén a vevő visszaperelt 20 ezret. Akkoriban ez lehetséges volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 18:16:25

@Ehetetlen Odó:

A Rövid ballib értelmező szótár szerint: "Összeszerelőüzem - nyugati befektető által akkor létesített beruházás, amikor nem mi vagyunk kormányon".

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 18:18:32

@Örömhernyó:

A magyar életszínvonal a nyugatihoz legközelebb 1975-ben volt. Onnan lett egy lassú esés 1990-ig, majd hatalmas zuhanás 1995-ig, aztán lassú emelkedés 2006-ig, majd zuhanás, s lassú emelkedés ismét 2012 óta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 18:22:41

@Örömhernyó:

"így jutottunk el oda, hogy ma Magyarország összeszerelő-üzem ország. Aki szerencsés az megkeresi a megfelelő német bér negyedét. A munka törvénykönyvét a nyugati burzsuj mondja tollba a magyar politikai elitnek, akik amúgy szavakban nagyon magyarok, csak hát a német burzsujt szolgálják ki inkább"

Mo. a hidegháborút a vesztes oldalon fejezte be, vedd észre, ez a harmadik háborús vereségünk a XX. sz. alatt.

Aztán jöttek a győztesek és leigazták az országot, ehhez a komplett magyar elit lelkesen asszisztált: az ország politikailag idegen erők kezébe került, a gazdaság pedig kezdte kiszolgálni a nyugati nagyurakat.

Ez ment 2010-ig. 1990-2010 között a baloldal és a jobboldal Mo-on azon vitázott ki képes jobban szolgálni a nyugatot.

Ez 2010 óta változik, azóta a kormányzat igyeksizk lassan felmondani a nyugati rabigát.

efi 2021.04.20. 18:23:15

Egymással összevetve elég fura árak.
Ki vett például Skoda 110L-t, mikor alig +1%-ért kaphatott 1200-es Zsigulit? Dácia meg még drágább is, sőt az egyik legdrágább? Itt sem értem miért vett valaki Lada helyett ilyet, egyértelműen rosszabb kocsi volt a Dacia.
A Záporesőnél meg nem kis bravúr, hogy 1200 köbcentiből mindössze 40 LE-t sikerült kihozni.

kewcheg 2021.04.20. 18:42:19

@efi: hatósági árak.Ezeknek az "autoknak" a reális ára valahol olyan 30-40 ft.körul kellett volna hogy legyen, és akkor nem feleannyiba kerultek volna mint egy jó kis nyugati, hanem negyedannyiba, igy helyére került volna az érték.Apám első autoját, egy púpos Wartburg 1000-est valami 60ezerért vette '64-ben.Bődületes pénz az akkori kb.1800 ft.os fizetéshez.És ez használt auto volt.De akkor sok esetben a pénz elköltésének lehetősége volt a " szűk keresztmetszet."
Egyszerűen nem volt mire költeni.Tanácsi bérlakásban laktak, ergo a rezsi gombokbol megvolt.D
Saját ingatlanra nem vágytak a városban, falun megvolt a szülői ház.Utazás semmi.Hobbik , költseges szen vedélyek kilöve.Annyira nem vt semmi, hogy képesek voltak az akkor divatos nyloningért Miskolcrol Krakkóba elutazni...:)

Digitális feltáró 2021.04.20. 18:42:32

@gigabursch: A Tatra hasonló kategória volt mint a Csajkák, hétköznapi embereknek esélyük sem volt hozzájutni. Még az egy kategóriával lejjebb lévő Volgákat is csak közületi vásárlók vehették meg. A ZUK, Nysa stb. pedig kishaszonnak számított, amit jogszabály korlátozott (ahogy az egyik kommentelő kiegészített).

Digitális feltáró 2021.04.20. 18:45:41

@efi: Sok esetben a várólisták döntöttek. Hallottam történeteket, miszerint aki gyorsan akart új autót az sokszor bevállalt egy rosszabb modellt. Az egyik idős rokonhoz is így került egy Záporjóska. Mai napig úgy emlékszik vissza, hogy hangos volt mint egy traktor, de volt 4 kereke és ment legalább.

Digitális feltáró 2021.04.20. 18:58:51

@Ehetetlen Odó: A KGST országaiban igenis jelentős volt az alkatrész átfedés, nyilván nem karosszéria elemekre kell gondolni, hasonló volt a helyzet mint Lengyelországban. A Trabant-Wartburg-Barkas alkatrészátfedést sok mai gyár is megirigyelné. A Záporjóskát valóban elírtam, ezt javítottam is utólag. Eddig ahány idős emberrel beszélgettem a témában (felhasználók és nem Lada hívők), mind a Lada fölé helyezte a nagypókot, független attól, hogy korábbi a megjelenése. Ismerősi körben csak 120as Skoda volt, jobban utánaolvasva javítom ezt a pontot is.

Etniez 2021.04.20. 19:00:01

@nincs1agy: Én vezettem 2T és 4T Trabantot is, állítom: nem csábított száguldásra.

Etniez 2021.04.20. 19:02:52

@kewcheg: Ezért nem értem azokat az embereket, akik teleposztolják a Facebookot Kádáros posztokkal.
Az oké, hogy egy réteg feltudott emelkedni, aki amúgy nem tudott volna, de a nagy általános igazságosság ára az volt, hogy igazából senkinek nem volt semmije. Nagyon igazságos..

(na jó, MSZP tagok-nak jó világ volt akkoriban)

Etniez 2021.04.20. 19:08:59

@Örömhernyó: El lehet menni, ahogy közel 500.000-1.000.000 magyar már megtette. A többieknek megfelel a helyzet

Régen nem volt ilyen, mindenki jobbágy volt.

kewcheg 2021.04.20. 19:23:47

@Etniez: nézd meg - ha teheted- a "Kenguru" cimű filmet, márcsak a jo zenék miatt is.Ha most jönnék le a falvédőről és ugy latnám a filmet, magam is azt hinném hogy nem volt annyira rossz világ.Vagy az Ötvös Csöpi filmeket.Mindent megszépit a nosztalgia, a fiatalság.Sokan még azt is megbocsátják, hogy bizony-bizony az a rendszer végig a szemükbe hazudott, szándékosan....

Digitális feltáró 2021.04.20. 19:32:34

@Örömhernyó: Nos jómagam nem éltem a Kádár-rendszerben, csak olvasottak, tanultak, kutatottak és hallottak alapján tudok írni. Statisztika szerint "Míg 1960-ban alig több mint 30 ezer, 1980-ban már több mint 1 millió autó volt forgalomban hazánkban. A személygépkocsik száma 1991-ben haladta meg a 2 milliót." Tehát jelentősen nőtt a gépjárműállomány, ugyanúgy mint a háztartási cikkek birtoklása- ez volt fridzsiderszocializmus működésének és a konszolidáció alapja. Az autók számának drasztikus növekedésére még a FilmMúzeum 80as évekbeli anyagjaiból is következtetek, ahol vágóképeken dugó van az utakon. Biztos voltak olyan egyetemi oktatók és mérnökök, akiknek nem volt ekkor autójuk, de a családom (szobafestő és bolti eladó nagyszülők) '75-ben vették az első még használt zsigulit, majd 2 évre rá az újat, külső segítség nélkül, sok maszekkal.
Mai helyzetet tekintve, egy kisváros viszonylag külkerületében élek, és nem tudunk megmozdulni a rengeteg autótól, több helyen fejenként egy van (sokan ingáznak).
Én alapvetően megértem azokat akik nosztalgiáznak ezen a korszakon, és azokat is akik utálják. Annyi biztos, hogy mai napig hatással van az emebrekre, hiszen egy sima történelmi bejegyzés is képes ekkora vitát képes kirobbantani...

Ehetetlen Odó 2021.04.20. 20:23:56

@Digitális feltáró: A Wartburg és a Barkas között valóban jelentős alkatrész-átfedés volt, lévén az ugyanannak a személy- illetve kisteher változata. De a Trabanthoz ennek semmi köze, legfeljebb pár kapcsoló, ajtózár, izzólámpa, gyújtástrafó volt azonos, azzal kész. Mindkét autóm volt, nem a levegőbe beszélek.
A nagypolski esetében csak azt bátorkodtam megjegyezni, hogy mivel 3 évvel a Zsiguli megjelenése előtt már létezett, nem szerencsés valami Zsiga-verőnek beállítani. Kétségtelen, hogy jobban hasonlított egy nyugati autóra, kényelmes volt, jó volt vezetni (a kezdeti kormányváltó ellenére is), de végül az ezerötös "Parasztmerci" Lada kiszorította a mezőnyből (szét is rohadtak hamarabb, mint a Ladák).
Egyébként tényleg nem akadékoskodni akarok, csak látom, hogy közvetlen ismeretek híján téves adatok jelennek meg, amelyek lerontják az amúgy érdekes téma hitelességét. Úgyhogy örülök a javításoknak, remélem, nincs harag.

Ehetetlen Odó 2021.04.20. 20:27:09

@Digitális feltáró: Így igaz, a motorizáció a 70-es években kapott nagy lendületet, egy évtized alatt megtízszereződött a forgalom.
Én még a kisforgalmú létbe születtem bele, de 1970-ben kezdtem a géperejű járművezetést, így szinte észrevétlenül belenőttem az iszonyúan megnőtt forgalomba.

Ehetetlen Odó 2021.04.20. 20:32:50

@Digitális feltáró: Nekem is volt egy kollégám, 1981-ben egy szép napon megjelent egy zöld Zápor Józsival. Miután többen érdeklődtünk, hogy vajon napszúrást kapott-e vagy más okból ment el az esze, bevallotta, hogy azért vette, mert 4 azaz négy!!! hetet kellett rá várnia. Akkoriban egy Lada, Wartburg, Trabant 4-5 évre volt kapható, de egy Skodára is kellett másfél-két évet várni.

stero · http://newyorkrangers.blog.hu/ 2021.04.20. 20:46:45

egy autót és egy kisbuszt nem találok.
rengeteget jártunk anno lengyelországba, ahol többször ültem polonézban. a másik a vállalati kirándulások elmaradhatatlan kisbusza a robur.

fastcar 2021.04.20. 21:48:06

@stero: Mint olvashattad, a haszonjárművek kívül estek a magánforgalomban értékesített járművek körén, ráadásul az már akkor is nagy-teherautónak vagy busznak minősült. A Polonéz meg nem is létezett 1974-ben, csak az évtized vége felé jelent meg. Magyarországon pedig kb. 82-től volt kapható.

fastcar 2021.04.20. 21:52:43

@Ehetetlen Odó: Nekünk is volt befizetésünk egy új Zsigulira, de jött egy lehetőség, amikor a 120-as Skodából kijött a frissített, de még nem végleges modell (még a régi, mélyen ülő lámpa volt, de már műanyag maszkkal), hogy átváltva az előjegyzést pár hónap alatt autó legyen, úgyhogy 1983-ban így lett új Skodánk.

gigabursch 2021.04.20. 22:28:57

@fastcar:
Így nekünk is Dacia otthonra.
Nem tudom mire vártunk, viszont ez szinte pár hét alatt meglett.
Még még jóval olcsóbb is volt, mint a Zsiguli vagy a Skoda 120

ember100 2021.04.20. 22:37:40

@fastcar:
Helló !

Igen a mikrobuszok így hívták akkor ezeket .
De mi 1974 ben vettünk egy új Skoda mikrobuszt , szürkét IH- 25-76 volt a rendszáma .
CSAK kérni kellett a minisztériumból , adtak engedélyt és Csepelen a Merkúr telepen vettük ás és 97.400 Ft volt.
Az öregem könyvkötő kisiparos volt .
Később úgy 4-5 év múlva eladtuk és vettünk egy mustársárga Barkas B1000 ret ugyanott csak ez már 117.000 Ft volt UK-54-97.
Azért nem volt minden rossz az átkosban csak meg kellett dolgozni érte.

Quattroman 2021.04.20. 22:50:46

" A 412-es a 408-as kicsit "extrásabb" változata volt, egyes források szerint részben BMW eredetű motorral."
A BMW eredetről annyit hogy az oroszok láttak olyan motort és "emlékezetből" lerajzolták. stílusában hasonló de aluminium öntvény kivehető hüvelyes blokk. Roppant durva vastag öntvényből, ormótlan nehéz rossz minőségű főtengellyel, stb
Kb annyira mondható rá hogy BMW származék , mint az "ütvefúrónak" csúfolt Zaporozsecnek az NSU Prinz-hez.

Digitális feltáró 2021.04.20. 23:03:42

@Ehetetlen Odó: egyáltalán nincs harag, sőt kifejezetten köszönöm az építő kritikákat és a kiegészítéseket!

nincs1agy 2021.04.21. 00:20:56

@Etniez: No és hány cseh é szlovén tette meg ugyanezt? Messzire elér a Zorbány keze..:D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.21. 00:36:26

@nincs1agy:

Zorbán a bezzeg Észtországban is hatalmon van már. Hiszen mi más oka lehet annak, hogy a kivándorlást tekintve Észtország az elsőhelyezett Kelet-Európában! A demokrata észtek menekülnek a zorbánista Észtországból!

Ződ2000 · http://egzostive.com 2021.04.21. 00:45:23

@Örömhernyó: hagyjuk ezt a hülyítést.
Az átlag melós is sokkal xarabbul élt, max annyi volt hogy mást is magával húzott le a xarba.
Az átlag melósnak nem volt autója. Aki több gyereket vállalat annak gyakran maradt a kerékpár/vonat.
Én legalább is ezt láttam a környezetemben.
És nemhogy a gyerekeit egyetemre járatta, hanem pl amit én láttam ott maradt egy rakás hitel a házán (amit tényleg agyon nyomott a rendszerváltás).

A mostani életszínvonal töredékéért is lopni csalni hazudni kellett. Másodállás, leesett a teherautóról világ volt, ahol igazából csak az kapott többet aki lusta volt bármit elérni.
Ráadásul az egész nemzetgazdasági szinten is veszteséges volt, éppúgy mint egyéni szinten...

Etniez 2021.04.21. 02:39:43

@MAXVAL birсaman közíró: keresztapám apja kommancs vezér volt Budapesten, nekik mindenük megvolt.
Nagy lakás, autók, telefon, nyugati nyaralás évente, stb.

Elk_nick 2021.04.21. 08:06:14

@Quattroman: Azért a Zaporozsec karosszériája mutat némi Prinz-hatást. :) De abban sosem volt "zaporozsecmotor", fogalmam sincs az a V4 honnan került az elvtársak kezébe.

Motorogre 2021.04.21. 08:21:04

@Örömhernyó: Jól írod, de a 10 %-ról is kéne szót ejteni: a betont locsoló segédmunkás többet keresett mint a tervezőmérnök, és büszke is volt rá "Mert én dolgozok!" A világban olcsó szakképzetlen munkaerő bőven van, ebben hazánk nem lesz versenyképes.
Tehát a 10 %: azok a tehetséges (szorgalmas) szakemberek, akik felszabadulva a "középszer" alól, lehetőséget és elismerést kaptak. És ez nem csak a személyes sikerük - a nemzetgazdaság növekedéséhez is hozzájárultak. Zavarja pl. a németeket hogy a Mercedes-Benz 2/3-a arab részvényeseknél van ? Nem: az MB egy olyan német vállalat, ami a német gazdaság teljesítményéhez járul hozzá sok szálon.

Örömhernyó 2021.04.21. 08:31:43

@Ződ2000: A Kádár-kor iránti nosztalgia okait leírtam. Nem akarod megérteni és direkt félrebeszélsz.
A nosztalgia oka, hogy a rendszerváltás brutális létbizonytalanságot hozott több millió embernek, azoknak, akik ma 65-80 év körül vannak. Tehát ahogy ők öregszenek és meghalnak, a Kádár-nosztalgia is elenyészik. De amíg ők élnek, addig nem tagadhatod az ő tragédiájukat, hogy a rendszerváltás idején az emberek 90%-a vesztett az életszínvonalából, lecsúszott, bizonytalanná vált a jövője.
Ez az a generáció, aki lakást kapott, panelt vagy Kádár-kockát. Lehet ezekre köpködni, de ez hatalmas előrelépés volt a korábbi életfeltételekhez képest.

Nemzetgazdasági szinten mindig veszteséges lesz Magyarország. Mert semmi saját exporttermék nincs. Aki nyereséges, az Norvégia, Németország, Kína meg az Öböl-államok.

Látni kell, hogy Orbán azért sikeres és népszerű, mert lehagyta a 80-as évekbeli önmagát. És most már jobb kádárizmusban, mint maga Kádár.

"Az átlag melós is sokkal xarabbul élt" - ezt nem tudom mire alapozod, de úgy látom nem is nekem válaszolsz itt, hisz én azt írtam, hogy a Kádár-nosztalgia oka a rendszerváltáskori életszínvonal visszaesés. Ennek semmi köze ahhoz, hogy ma jobban él egy melós (nem a gyári melós, az ugyanúgy nyomorog), mert a ma Kádár-nosztalgiát fenntartó korosztály nyugdíjas. És nekik az a meghatározó élményük, hogy nekik volt munkájuk, biztonságban éltek, lassan gyarapodhattak, majd ezt lenullázta a rendszerváltás. Őket az kevéssé érdekli, hogy ma egy multinál dolgozó betanított irodai droid 300ezernél kevesebbet nem visz haza. Mert az a multis droid nem is tudja mi volt az a Kádár-rendszer. Annyit fog tapasztalni, hogy megörökli majd a nagyanyja lakását, amit a 60-as 70-es években építettek.

Aki nosztalgiázik a Kádár-rendszer iránt az az, aki a rendszerváltáskor még dolgozott és romlottak az életkörülményei. Ez pár millió ember. Amíg ők ki nem halnak, addig lesz Kádár-nosztalgia.

Orbán nagyon ügyesen felismerte, hogy ezt a réteget kell neki megnyernie. Idős rokonaim kapnak is olyan nyugdíjat, ami az adott régióban a teljes állásban foglalkoztatottak átlag nettó jövedelmének megfelel. Ő az új Kádár.

A szüleimnakek kiutaltak lakást, mert nyomorogtunk egy egyszobás lakásban. Ma ez megy országos szinten, az állam adja az ingyenhiteleket a családosoknak. Tehát Orbán azzal vált nagy politikussá, hogy Kádár nyomdokaiba lépett, szocialistább, mint a szocik. Ez így helyes, Kádárnál nagyobb hatású 20. századi magyar politikus nincs. Nem értékítélet ez, csak megállapítottam, hogy Kádár hatása a legjelentősebb.

Örömhernyó 2021.04.21. 08:40:15

@Motorogre: Azért a segédmunkás nem keresett többet, mint a tervezőmérnök. Aki jól keresett, az a hiánygazdaság hullámain lovagló maszek.
De ma is van olyan, hogy egy kétkezi melós (vállalkozó, de ő dolgozik) jobban keres, mint egy mérnök. Ismerek olyan gépészmérnököt, aki inkább elment fűtést szerelni, olyan építészt, aki inkább műanyag ablalokat szerel be. A taxisok se túlképzettek, de milliós havi jövedelmük lehet.

@Etniez: El lehet menni? Nekem mondod? Én már elég régen elhagytam Magyarországot, sőt, én messzebbre mentem, mint a kivándorolt magyarok 99%-a, konkrétan olyan messze, hogy ha ennél messzebb mennék, akkor már lassab közelebb érnék Magyarországhoz... Távol-Kelet.

kewcheg 2021.04.21. 08:56:22

@Örömhernyó: én annyiban árnyalnám a képet, hogy Kádár volt a keleti tömb leginkább "emberszerű" vezetője.Nézzük meg a többit: már küllemre is gnóm, velejükig romlott aljadék g@cik vezették az összes kommunista országot.Szerintem orvosi, patológiás eset volt mind, pszichopata, pedofil, moral insane.
Ez alól kivétel . Fidel, akiért fiatalon még lehetett lelkesedni, Tito, aki az "el nem kötelezett" Jugoszláviából - korábbi sötét bűnei ellenére - csinált egy élhető, a tengerparton már-már olaszosan könnyed országot és féken tartotta a nemzetiségi villongásokat, és Kádár, aki soft üzemmódban működtette az egypártrendszert kb. 1960-as évek közepétől.
Kádár elvtárs egyik nagy bűne az volt, hogy - valószínűleg félelemből, óvatosságból - a saját maga alatti egy-két szinten hagyta hogy keményvonalas, gonosz komcsi kiskirályok basáskodjanak, sanyargassák az embereket. Ezt elnézte Kádár, és hagyta, hogy legbelül mit gondolt ezekről, már sose derül ki. Ilyen komócsin, ladányi elvtársok pedig sokat tettek azért, kemény munkájuk van abban, hogy a komcsi szó hallatán köpjünk-hányjunk....

citrix 2021.04.21. 09:22:16

1973-ban 4 Ft volt 1 l 92-es benzin. A Zapi léghűtéses motorja egyáltalán nem kevés hőt termelt hanem kiváló hatásfokkal alakította hővé a benzint ám azt nem lehetett a konstrukciónál fogva az utastér fűtésére fordítani. Szűk, primitív, zajos és gyengécske volt, esztétikailag csufi ráadásul nagyon megbízhatatlan működésű még a szocialista reláció egyéb modelljeihez képest is. A nagypolák szerintem kifejezetten kényelmes, erős kocsi volt viszont rozsdásodott nagyon gyorsan. Az 1500-ös zsiguli is egész kényelmes, áhított jószág volt a maga korában, jó megjelenéssel. A korabeli és hasonló kategóriájú nyugati modellekkel állta az összehasonlítást.

paveway 2021.04.21. 09:47:28

@efi: Nekem is az jutott eszembe, látva az árakat, hogy melyik tehetség akart Dacia-t, ha olcsóbban hozzájuthatott a szinte minden szempontból jobb, minőségibb ezerketteshez !? De gondolom, az ezerötös sem volt sokkal drágább, bár annak itt nincs ára. Egy esetet tudok elképzelni, ha szóltak, hogy 4 év helyett 2 év alatt hozzájut a kocsihoz.

Ehetetlen Odó 2021.04.21. 09:58:29

@citrix: Az utolsó mondatot leszámítva mindennel egyetértek... azért a "parasztmerci" elég messze volt a hasonló kategóriájú nyugati autóktól...

Ehetetlen Odó 2021.04.21. 10:04:00

@paveway: A Daciának az árán kívül még egy előnye volt: a Ladáknál sokkal autóbb érzetet nyújtott, kellemesebb volt vezetni - már amikor ment és amikor még nem rohadt szét...
Aztán pályájuk végén még egy előnyük előjött: könnyű volt megszabadulni tőlük: öcsémnek volt egy Daciája, a 90-es években százával jöttek át Romániából erdélyi magyarok és románok is, hogy felvásárolják a Daciákat. Öcsém félig szétrozsdásodott kocsiját, amelynek oldala már úgy nézett ki, mintha egy sorozat golyót kapott volna, pedig csak a díszlécek rohadtak ki az ajtókból, úgy vették meg, hogy még az autópiacig sem kellett kimennie, már a Nagykőrösi út szélén leintették és azonnal kifizették neki a kért összeget a járgányért.

citrix 2021.04.21. 10:15:56

@Ehetetlen Odó: Kategóriájában hasonlítva egy Opelhez vagy VW-hez képest nem volt rossz ugyanis a 70-es évek elején elég puritánok voltak azok is, finoman szólva. Nyilván Audival, Mercivel vagy BMW-vel nem volt pariban, ezt családon belüli autókban utazva (2002-es kapitalista BMW, 1200-as szovjet zsiguli nagyon nem azonos minőség és érzés volt 1974-ben). Az a BMW kupé finom kis jószág és a 120 lóerős motorjával vadállat a korabeli szocialista négykerekűek gyorsulási képességéhez hasonlítva.

paveway 2021.04.21. 10:27:56

@Ehetetlen Odó: az nekem nem lett volna vígasz, hogy amikor épp megy, akkor autószerűbb. Daciákról mindig csak a rémhíreket hallottam. A lötyögős rugózás, a lazán tömött szalmazsák ülések, a pontatlan és nehézkes váltó... Az pedig szintén nem lehetett érv '74-ben, hogy majd egyszer, 20 év múlva hazaviszik az összeset.

paveway 2021.04.21. 10:28:50

@Ehetetlen Odó: az ára épp nem volt jó érv a Lada ellen, mert többe került.

Nancsibacsi 2021.04.21. 10:36:55

@efi: Keresleti piac volt, nem kínálati. A Ladát valóban jobban megérte volna megvenni - ha létezett volna. De a Lada várólista 5 év volt, a Skodáé 2 év, a Daciaé meg 0. Ezért egy Lada ha kihoztad a kapun kb 10-20%-al volt drágább használt autóként, mint amennyi a listaára volt. Akinek volt pénze gyakran befizette még a nagymamát is, és 5 év múlva amikor átvették az autót a kapuban máris adták el. Ugyebár egy ember egy időpillanatban csak egy autóra lehetett befizetve - de pl. a jogosítvány nem volt követelmény. Ha 5 év alatt drágult az autó - drágult, mindig, hiszen volt infláció - akkor nyilván az új árra rakták rá a 10-20%-ot. Szóval ez a 10-20% ez reálprofit volt - a pénz értékromlásán felüli összeg.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2021.04.21. 10:39:42

@paveway: "melyik tehetség akart Dacia-t, ha olcsóbban hozzájuthatott a szinte minden szempontból jobb, minőségibb ezerketteshez !? "

Ha az egyikre 5 évet kell várnod a másikra 3at akkor melyiket választod?

paveway 2021.04.21. 10:47:08

@eßemfaßom meg áll: igen, ezt írtam a kommentembe is, 2 ill. 4 év verzióban. Leírtad ugyanazt a két év különbséget.

Nancsibacsi 2021.04.21. 10:47:13

@Etniez: Ez abszolúte nem így volt. Apám akkoriban egy egyszerű sofőr volt, tehát tök utolsó beosztott, anyám is. Ezzel együtt:
- Családi házat építettek úgy, hogy mindketten szegény családból származtak: csak saját erőből. Pl. akkor tök legális volt, hogy hétvégére olyan munkagépet vittél haza a cégtől, amit akartál - csak tankolni kellett bele.
- Rá 3 évre új autót vettek.
- Gyerekként mindenünk megvolt amire kinyitottuk a szánkat.
Létbiztonság volt, ami jelenleg nincs.

Okés, nagy választék nem volt - az tény. Viszont az biztos - mert apám hordta a fizetési borítékokat "az irodába" - hogy egy 5000 fős cégnél a vezérigazgató meg az ő fizetése között 4x különbség volt. Ma azért keress már olyan 5000 fős céget, ahol a cégvezér csak 4x annyit keres mint a talpas. Még 50 fősnél is nagyobb a diff!

A párt prominensei sem éltek annyira fényűzően, ahogy most bárki él a felső 100ezerből. Nyilván voltak bulik, voltak vadászatok, építettek a gyerekeknek is házat - de mindent összevetve sokkal-sokkal kisebbek voltak a vagyoni különbségek mint most.

Nyilván összességében az a rendszer nem volt hatékony, mivel nem volt verseny, és ideológiai alapon is lehetett valaki gazdasági döntéshozó. De azok részéről, akik a rendszerváltás során nem tudtak feljebb emelkedni, hanem maradtak ott ahol voltak tökre érthető a nosztalgia. Én nem sírom vissza, az tuti - de megértem azt, aki igen.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2021.04.21. 11:04:25

@kewcheg: Kádár egy segédmunkás volt akit megtettek vezérnek azért mert hajlandó volt elárulni az országát. Nincs ezen mit fényezni. A 80-as években már közröhej volt, minden megnyilvánulása, még a köztévé is parodizálta (nemcsak a Hofi).

@MAXVAL birсaman közíró: nekik is rengeteg dolog csurrant csöppent. Előléptetések, céges üdülések. Ezek sima alkalmazottak állami vállaltoknál. De pl munkásőröknek lakás is járt. Utóbbi amúgy is egy közröhej volt, a párt csaját milíciája, ha esetleg a demokratikus folyamatok megint rosszra fordulnának :)

A Rózsadomb alján felhúzott társasházak tele voltak hithű emberekkel, munkásőrök, rendőrtisztek, katonatisztek. Ezek valóban nem az átlag nép volt, de nem anyagilag hanem elkötelezettségben. Többségük faék egyszerűségű volt, és ezek ott úgy lógtak ki ott mint kasza a kávéház esernyőmegőrzőjében.

Aztán a Horn kormány megszűntette a "röghöz kötést" és a korábbi kegyencek jutányosan megvehették az önkormányzati lakásukat, pár éven belül el is tűnt a többség onnan.

@Nancsibacsi: ezt sokszor olvastam már itt, de ez baromság. Rengeteg pénz volt akkoriban egy Lada ára, az emberek többségének Trabantra sem volt pénze, nemhogy több Lada árát kipengesse. Pláne egy kiszámíthatatlan állami vállalatnak, ahol kénye kedve szerint játszották az agyukat az átadók.
Amellett hogy kockázatos dolog lett volna egy állami vállalt orrára kötni hogy egy vagyon lapul a párnában, azért hogy 5 év alatt talán elérhető 20%-os hasznot realizáljon, amikor az éves infláció is felpörgött már.

A környezetünkben alig volt Lada bárkinek, nemhogy még többet is berendelt volna.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.21. 11:11:42

@Ződ2000:

Apám párttag volt. Ez még annak elintézésére se volt elég, hogy kapjon telefont.

Céges üdülés meg mindenkinek járt.

Az egyetlen amiben a párttagség segített az a karrier. A lgetöbb helyen párttagság nélkül nem lehetett karrier.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.21. 11:15:08

@kewcheg:

Az MSZMP vezetésében alapvetően 2 szárny volt, a "balosok" akik ragaszkodtak Marxhoz, s a "technokraták" akik de facto liberálisok voltak.

Kádár mindig ezt a 2 csoportpt játszotta ki egymás ellen. S megvolt mind a 2 csoportrnak a maga biztosított területe, pl. a hadsereg és a diplomácia az "balos" zóna volt, a pénzügy és külker meg "technokrata".

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.21. 11:18:18

@kewcheg:

Valójában a Sztálin utáni kommunizmus már mindenhol arról szólt, nincs komolyan véve az ideológia, s van egy bizonyos lazaság. Csak a lazaság mindenhol másban jelentkezett. A románoknál pl. engedélyezett lett nacionalistának, szovjetellenesnek lenni (az orosz nyelv kötelező jellegét az iskolákban megszüntették), a lengyeleknél jött a szabad utazás és a katolikus egyház autonómiájának meghagyása, stb.

igazi hős 2021.04.21. 11:18:40

@midnight coder: "jó párszor láttunk nyáron félig felhajtott motorháztetõvel közlekedõ kispolszkikat" Biztos? A kispók farmotoros, ráadásul léghűtéses volt. Elöl csak a csomagtartó volt.

igazi hős 2021.04.21. 11:26:51

@kewcheg: A hivatalos árfolyam egy vicc volt, arra kellett, hogy megfejjük azt, aki Nyugatról jön. Ha jó emlékszem, sokáig kötelező átváltás is volt (aminél lényegesen többet adtak "feketén"). Mi meg kaphattunk 50 dollárt 3 évente.

Digitális feltáró 2021.04.21. 11:30:01

@igazi hős: midnight coder-nek igaza van, a kispolszkiknak valóban sokszor hagyták résnyire nyitva a motorháztetejét (kis szerencsével ma is lehet látni ilyet). A farmotor miatt is lehetett nyitva hagyni, mert hátul nem zavart be a kilátásba. A motorháztető a motor felett, a csomagtér ajtó pedig a csomagtér felett van független attól, hogy elöl vagy hátul található.

kewcheg 2021.04.21. 11:30:38

@Ződ2000: persze nyilván nem fényeztem Kádárt, csak azt írtam, hogy "emberszerű."
Nézd meg csaucseszkut vagy brezsnyev elvtársat ahogy honekkerrel smárol- már a látványuk is büntet.Gyerekek megállnak a fejlődésben ha látják..:)

kewcheg 2021.04.21. 11:32:10

@MAXVAL birсaman közíró: hát igen, könnyű volt a románoknak, ott nem volt vörös hadsereg....

igazi hős 2021.04.21. 11:34:00

@Örömhernyó: "Közben szétlopták az üzemet" Ez most valami vicc volt, amihez túl öreg vagyok? 40 évig lopták szét az üzemet a rendszerváltás előtt. A melós munkaidőben bent fusizott a gyár gépén, gyakran az anyagot is a hivatalos munkából "csípte le", a kaláka a 80-as években az jelentette, hogy ki mit tud hozni az üzemből, az lesz beépítve. Ebbe mentünk gyakorlatilag csődbe.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2021.04.21. 11:34:13

@Örömhernyó: nyilván ha egy gazdasági rendszer összeomlik az sosem sétagalopp, de szerintem nagy pofátlanság ezt a rendszerváltás nyakába varrni. A rendszer maga már régen omladozott és nem volt fenntartható. Pont azért mert a hiány és szűkösség ellenére is veszteséges volt (eladósodtunk mint a fene, ahol meg nem (pl Románia), ott éheztek).

Igazából egy generáció járt rosszul, akik már túl öregek voltak ahhoz hogy alkalmazkodjanak az újhoz de még nem eléggé öregek ahhoz hogy nyugdíjba menjenek.
A másik generáció a 60-es éveké, ahol úgy választottak pályát hogy egy segédmunkás sem keresett többet mint egy mérnök. Mondjuk aki ezt bexopta azt nem tudom sajnálni, viszont ebből a generációból került ki az is akik a rendszerváltás titánjai voltak: tőzsdét alapítottak, privatizáltak, olyan dolgokat csináltak meg amit Magyarországon nem tanított senki, így nem is lehetett tanulni.

Ami én igazán nem értek az a mostani fiatalok kamunosztalgiája az átkosra.
Persze voltak nyugaton is akit behülyítettek hogy milyen jó nálunk mert nincs munkanélküliség. Csak ez nem azt jelentette hogy munkád is van :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.21. 11:35:42

@kewcheg:

Bulgáriában se volt, de ennek sok jelentősége nem volt.

Egyszerűen a Sztálin utáni időben az egyes kommunista országok már nem saját akarat nélküli kormányzóságok voltak, hanem önálló tényezők. S nem volt egységes a politikájuk, leszámítva pár ünnepályes szólamot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.21. 11:41:34

@igazi hős:

A dolgok hazavitele abszolút szokásban volt,

Két legjobb haverom apjai nyomdász és élelmiszeripari logisztikus volt,

A nyomdász havernál tele volt a lakás ingyenes könyvekkel, folyóiratokkal. Rájuk pecsételve "selejt", pedig semmi bajuk nem volt.

A logisztikus havernál a spejz tele van téiszalámival, gyulaikolbásszal.

Nagyon irigyeltem őket, mert az én apám meg bankár volt, így csak füzőgépet meg ingyen papírt hozott haza.

Jollopuki 2021.04.21. 12:31:48

A Moszkvics tervezésében a Citroen erősen besegített. A Zaprorozsec meg egy félresikerült NSU koppintás volt.

kewcheg 2021.04.21. 13:05:28

@MAXVAL birсaman közíró: vállalati sofőröknél meg marmonkannahegyekben állt otthon a megspórolt benzin, autósampon, motorolaj stb.
Hallottam olyanról, hogy vállalati 1500-as Ladát hajtott a sofőr, otthon meg volt egy régebbi ezerkecske vagy egyhármas. Egyik hétvégén valahogy a garázs mélyén kicserélődött a két motor, az új ezeröcsié ment a régi otthoniba, és fordítva. Motorszámokat akkor a kutya se nézte, a többi fel se tűnt, hogy az új ezerötös miért eszik kicsit több olajat, miért lomhább, ki törődött vele???...:)

Ehetetlen Odó 2021.04.21. 14:34:14

@paveway: Én is tisztában vagyok vele, hogy a dákó egy rakás szar volt, nem is vettem soha. De Ladát sem, mert utáltam az orrnehéz, birkózógép jellegű kormányzását, a műbőr üléseit és fenntartom, hogy Daciát sokkal kellemesebb volt ezek miatt vezetni, mint a Ladákat. (A Ladának egyedül a váltóját bírtam: mindig az a legjobban kapcsolható váltó, ahol a kar közvetlenül rajta ül a szerkezeten...).
A dákó eladásának történetét vedd humornak, legközelebb majd kiteszek valami jelet.

Ehetetlen Odó 2021.04.21. 14:35:22

@paveway: Pardon, azt hiszem, hogy ez valaki másnak szólt, én említést sem tettem a román csoda áráról.

Ehetetlen Odó 2021.04.21. 14:37:54

@Ződ2000: "Többségük faék egyszerűségű volt, és ezek ott úgy lógtak ki ott mint kasza a kávéház esernyőmegőrzőjében."
:)))))) És tényleg!

Ehetetlen Odó 2021.04.21. 14:41:02

@Ződ2000: A megrendelt rakás Lada témájához még annyit: hiába kapta meg az illető, jogszerűen el sem adhatta három évig. Vagy csak a Röppentyűben, hivatalosan, de ott nem tudott rajta hasznot realizálni, vagy valami használati engedéllyel, ami számos bukta lehetőségét rejtette magában.

Ehetetlen Odó 2021.04.21. 14:42:56

@igazi hős: Épp ezért hátul voltak felhajtva...

Örömhernyó 2021.04.21. 17:52:32

@igazi hős: Amit a melós hazavitt az smafu volt ahhoz képest, amit az öltönyös gengszterek elloptak a rendszerváltáskor.
Lehetett volna ezt úgy is csinálni, mint a délen a szlovénoknál vagy északon a cseheknél. Hogy a melós kap részesedést. Ezért is jobb ma Szlovénia és Csehország helyzete.

@Ződ2000: A rendszerváltás egy bűncselekmény volt a dolgozó nép ellen. Lehetett volna máshogy csinálni, a cseheknél nem semmizték ki a melóst.
A magyar fiatalok semmilyen nosztalgiát nem éreznek a Kádár-rendszer iránt. Azt se tudják mi volt az. Fiatal alatt az 1984-es születésűeket is értem. Én öregebb vagyok ennély de sok 84-es születésű fiatallal beszéltem egy időben (jogi egyetemisták, mérnökhallgatók, orvostanhallgatók), volt több egyetemista, fiatal értemiségi barátnőm ebből a korosztályból, innen tudom, hogy a 84-es korosztály már szinte semmit nem tud a Kádár-rendszerről. TSZ, párttitkár, brigád, kommunista szombat, tervgazdaság, úttörőmozgalom, Varsói Szerződés... Ezek idegenebbül hangzanak számukra, mint egy híradás a mostani amerikai politikai, faji mozgalmakról.
Aki a 70-es évek végén született, az még tud valamit a Kádár-rendszerről. A 84-esek már semmit. Mintha két külön múltban lennének a gyökereik.

Ahol máig van a szocialista múlt iránt nosztalgia, az Románia. A Ceausescu-rendszer Romániáját máig erős, független, nemzetközi színtéren tiszteletet parancsoló országnak látják a román fiatalok, szemben a mai Romániával. Azok is, akik Ceausescu kivégzésének évében születtek. Ez persze egy tévút, de ott jóval nagyobb q nosztalgia a fiatalok körében az általuk soha meg nem élt múlt iránt, mint a magyar fiatalok esetében.

igazi hős 2021.04.21. 17:55:20

@Ehetetlen Odó: Oké, ha a hátsó lemezt nevezzük motorház fedőnek, akkor majdnem igaz, viszont akkor lehajtva és nem fel. A Bogáron nyílt felfele, a kispókon lefele.

igazi hős 2021.04.21. 18:01:57

@Örömhernyó: "Amit a melós hazavitt az smafu volt ahhoz képest, amit az öltönyös gengszterek elloptak a rendszerváltáskor." Te is tudod, hogy ez nem igaz. A privatizáció látványos volt, de gyors, szemben az azt meglelőző 20-30 évnyi szorgos gyűjtögetéssel. Csepelen minden srácnak volt versenybringája, ha volt a gyárban rokona, Óvár környékén a 70-80-as években minden új házba olyan Mofém csapok kerültek, amit itthon nem is árultak. Minél nagyobb volt a cég, annál látványosabban tűntek el a dolgok. Nem csak "fent", hanem "lent" is. Persze könnyebb a főnökökre fogni.

Örömhernyó 2021.04.21. 18:02:12

@MAXVAL birсaman közíró: Apám is hozott haza dolgokat a vállalattól, de háztartásban teljesen haszontalan dolgok voltak, mint vasgolyók ömlesztve egy reklámszatyorban, sűrű barna gépzsír és hasonlók.
Nagybátyám jogi osztályon volt titkárságvezető és folyton tűzőgépeket, borítékot, celluxot, filctollakat, iratrendező mappákat, hibajavító lefestőket és az értekezletekről "megmaradt" pogácsákat hozott nekünk ajándékba.
Én sajnos ebben a szellemben nőttem fel, máig hazaviszek értelmetlen dolgokat a munkahelyeimről, pedig nincs is szükségem rájuk.

Ehetetlen Odó 2021.04.21. 18:04:23

@igazi hős: Hogy a további felesleges vitát elkerüljük, itt egy kép, hogy hogyan volt kitámasztva a motorházfedél nyári üzemben:

www.vezess.hu/hasznaltauto-tesztek/2014/08/22/vannak-meg-kispolszkik/

Bandibacsi34 2021.04.22. 00:59:52

@igazi hős: Ma is lopnak 1000-el eleg csak a "Tesco titkok" című könyvet elolvasni! Persze a cegek nem verik nagy dobra ha lopnak tőlük mert mas alkalmazottak is beprobalkoznak! Akkoriban azert lentre is jutott(üdülés, árszabalyozás, stb stb) persze nem nyugati minőségben. Tegyük hozza az USA/No/Ausztriaban stb egy rakas penzbe kerult mar akkor is az egeszsegbiztositas, ami ingyen volt a keleti blokkban. Vagy nagy panel epitkezesek is hasznosabbak voltak mint most az autopalyak, ahol sokszorosat lopjak, mint a cuciban! Ott a sok penzt a fegyverek vitték el(pl egy tank vagy repülő megvetele es fenntartasa irdatlan összeg, a Szovjetunio meg gyartotta, fejlesztette stb is őket, mig a nyugat-nemetek ilyenre nem koltottek, mert az USA ott volt nekik. Volt egy film a Trabantrol. A mernok meselte, hogy egyreszt rengeteget adtak el nyugatra(fiatalok vettek hobbiautonak pl. Belgiumban, Hollandiaban es valutaban fizettek) masreszt a hadsereg igenyei miatt nem volt eleg penz es alapanyag tobb autot gyartani. Egyebkent a kelet nagy lemaradasa kb pont 1975 fele kovetkezett be, amikor Brezsnyevek a hadseregre kezdtek el többet kolteni a lakossagi igenyek kielégítése helyett.

Bandibacsi34 2021.04.22. 01:12:50

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: "Most ugyanez van. Egy norvég, német, osztrák mellényzsebből vesz egy harmincmilliós teslát, az orrbanisztáni csóringer meg örül ha kap a csuti csüngőhasú által nemzetstratégiai jelentőségű megállapodással kiszart 4 milliós suzukijára 3 milliós kuszaszem hitelt."
Hulyesegeket ne irkalj. Hitelre veszik ott is, de sokan ra is b..nak!! Vagy ceg nevere stb. Csak az elit es felso kozeposztaly vesz zsebből, viszont sokan fizetik a hitelt. Illetve az uj divat az örök életre lizingeles, amikor 5 évente le tudod cserelni az autót egy újra kb mint a telefon elofizetes!!! A hasznalt auto olcso, viszont a németek nyomasara pl a magyar kormany egy rakat adot kivet ra, mert vegyen a hulye uj autot(vagy pl a taxisokat kotelezik ilyen sz. metsegekre, de persze Angliaban is). Mar varom, hogy a kinai auto tonkreb. ssza ezt a bizniszuket!!

Bandibacsi34 2021.04.22. 01:23:46

Egyebkent motorizacioban ma is utolso elotti Magyarország az EU-ban:
www.acea.be/statistics/article/vehicles-per-capita-by-country
1000 főre 390 auto jut, mig Lengyelországban 642

Örömhernyó 2021.04.23. 06:37:20

@Bandibacsi34: jól írtad, én fentebb győzködtem egy Kádár-rendszert csak másodkézből ismerő hozzászólóz, hogy bizony nem volt akkoriban minden családban autó. Tehát amit a poszt állít, hogy előbb a kocsi aztán a gyerek, az se a Kádár-rendszerben, se ma nem igaz. Akkor és ma is a lakás az első.
Ma is rettenetesen le van maradva a magyar társadalom a motorizációt tekintve. 10 éve lakótelepeken hétköznap nap közben szinte tele voltak a parkolók autókkal, mert ugyan összekaparta a használt Suzuki Ignisre a pénzt a polgár, de tankolni ritkán tudta.
A magyar bér a német negyede, ötöde. Viszont az üzemanyagok árában nincs ilyen eltérés az országok közt. A magyar ember ha autót vesz, az jellemzően németországi használt autó. Az új autók árai kezdenek elszállni.

A gyári, munkahelyi lopásokhoz: igen, ez ma is élő hagyomány. Egy dél-koreai cég magyarországi üzemében (nem nehéz kitalálni, hogy hol) dolgozott egy ismerősöm, annyi laptopot loptak el a melósok, hogy elképesztő. De a cég ezt is benyelte, mert olyan olcsón üzemeltették a magyar bérekkel a gyárat. A benzinpénzzel is csaltak a dolgozók, bejelentették az ország másik végébe a lakcímet, így a nyomorult 120ezres operátori fizetéshez hozzájött pár tízezer forint benzinpénz. Intellektuális okirathamisítás? Nem gond. Még így is fillérekért dolgoztak a koreaiakhoz képest.

Digitális feltáró 2021.04.23. 11:25:25

A korszak szempontjából fontos lenne érteni/ismerni az akkori kifejezéseket, szlogeneket. Az "előbb a kicsi aztán a kocsi" mondás arra utal, hogy az akkori fiatalok elsősorban az anyagi gyarapodást tekintették elsőnek, nem a gyerekvállalást (ez összeurópai folyamat ekkor(tól)). A kádárizmus baloldali szárnya többször bírálta az életszínvonal-politikát mint letérés a szocializmus útjáról, ami nyílt sajtóvitákban is megjelent, pl az egyik legnagyobb az ún. fridzsider-vita volt, majd 76-ban az ún. kesudió-vita. Az egykézés is rendszeresen előkerülő téma volt a Ratkó-korszak után, főleg a Németi Irén által vezetett Nők Lapjában. Lényege az egésznek hogy a mai autóállománytól teljesen függetlenül az 56os megtorlási hullám után elindult egy komoly társadalmi folyamat (egykézés, egyéni egzisztencia elsősége stb.) ami mai napig jól érezhetően tart. Vagyis a többség előbb szeretne anyagi javakat szerezni (hűtő, kocsi, lakás tetszőleges sorrendben, de minden forrás szerint kiemelten az autó). Mindenki tud nyilván kivételeket, de össztársadalmilag ez jól kimutatható, és erre utal az idézett mondás.
süti beállítások módosítása