Történelmi háttér

Az első világháború pontott tett a korábban oly meghatározó, de belső problémákkal küzdő (főleg nemzetiségi kérdések) birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia történetének végére. Magyarország teljes szétszedésének törvényi háttéret az 1920 június 4-én keltezett Trianoni békediktátum adta, amely mai napig az egyik legélénkebb vitákat és legnagyobb érzelmeket kiváltó történelmi esemény. Az 1920-as években még frissek voltak a sebek, s az óriási káoszt tetézte a Korona, mint pénznem és mint uralkodói jelkép válsága. Vagyis a gazdaság romokban hevert, IV. Károly király pedig kétszer is megkísérelt visszatérni legitim trónjára.

A király nélküli királyság kormányzójává Horthy Miklós ellentengernagyot választották, aki sokáig nem sok vizet zavart, tevékenysége a háborúk között kiemerült a miniszterelnökök cserélgetésében. A "Horthy-rendszer"-ként emlegetett államrendszer sokkal inkább köszönhető Bethlen Istvánnak, akinek tízéves kormányzása igen hosszú nyugalmas időszaknak számít a huszadik századi Magyarországon, de mégis folyamatos válságokkal küzdött. Az egyik legfontosabb válsága ezen poszt témája, a frankhamisítási botrány.

A botrány kirobbanása

A lefoglalt hamis pénz a szállodai szobában/ forrás: Múlt-kor

1925. december 14-én egy különös esemény történt, amely az események egész láncolatát indította el. A hágai rendőrség letartóztatta Jankovich Arisztid nyugdíjas huszárezredest, magyar diplomáciai futárt, aki két ezer frankost kívánt beváltani Amszterdamban. A banktisztviselő azonnal kiszúrta, hogy hamisítványok, és értesítette a hatóságokat, akik a férfi hotelszobájában megtaláltak egy bankjegyekkel teletömött bőröndöt, valamint nemsokára két elkövetőtársa is előkerült. A holland hatóságok értesítették a francia kollégákat, a Francia Hírügynökség pedig néhány napon belül szétkürtölte a hírt Európában. Bethlen István kezdetektől bízott abban, hogy belügyként tudja kezelni az ügyet, de onnantól, hogy az összes fontosabb európai újság lehozta a hírt, ez a reménye szertefoszlott. Hamarosan kiderült, hogy a december 14-i beváltás csak az eslő lett volna, de balszerencséjére lebukott, vagy jobban mondva balszerencséjükre lebuktak. Ugyanis az ügy gyökerei igen mélyre fúródtak, szinte az egész magyar politikai elit tudtával történt. Na de miért támogatnának magyar politikusok pénzhamisítókat mégha hallgatólagosan is? Érdemes az ügy mélyére ásni.

A kezdetek

Az akció valamikor 1923-ban vehette kezdetét (elég sok a tisztázatlan részlet), a fő kitervelői Gerő László és Windischgrätz Lajos voltak. Gerő László ekkor a Magyar Térképészeti Intézet műszaki igazgatójaként dolgozott, így biztosra vehetjük, hogy Teleki Pál is nyakig benne volt az ügyben. Teleki Pálra sokan mint kormányfő (1920-21, 1939-41) és politikus emlékeznek, valamint az általa, földrajztudósként készített "vörös térképet" szokás kiemelni munkásságából. Teleki egy klasszikus tagja és mintapéldája a multipozicionális elitnek: ez azt jelenti, hogy egy személy általában rendelkezik többféle megélhetéssel és pályával, amelyek közül a politika csak egy. Teleki jómódú nemesi család sarja, kiváló földrajztudós és a poltikában is részt vesz, de bármikor vissza tud vonulni, háttérbe képes lépni. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert a királypuccskor való bizalomvesztése után visszatért szakterületéhez, a földrajztudományhoz, és ő lett a Magyar Térképészeti Intézet elnöke, annak az intézetnek, amelynek pincéjében a hamis frankokat nyomtatták. Ablonczi Balázs történész is kiemeli, hogy Teleki akkoriban nem töltött be semmilyen közhivatalt, de szerepe tagadhatatlan: 1921-1922-től kezdődően tudott a szervezkedésről, ráadásul a hamisítás idején mindennapos vendég volt a Térképészeti Intézetben.

Alapvetően jómódú emberek miért kezdenek bele egy ilyen csalásba, és miért csatlakoznak politikai vezető körök is? A legfontosabb mozgatóerő a bosszú volt. Trianon során megcsonkították az ország területét, a határok során az etnikai szempontokat egyszerűen nem vették figyelembe, s Teleki Pál "vörös térképe" sem érte el hatását. A közvélemény és az elit körében is az utálat leginkább a francia nép felé irányult, így eldöntötték, hogy hamis frankok nyomtatásával és beváltásával igyekeznek meggyengíteni a francia gazdaságot, amely a háború után amúgy is romokban volt. Nem utolsó szempont volt az sem, hogy a befolyó pénzből irredenta, határon túli szervezeteket kívántak támogatni. Nem szabad elfelejteni, hogy csak néhány évvel vagyunk ekkor Trianon után, sokan még bíztak korrekciókban.

A folyamat

Egy hamis ezerfrankos/ forrás: Wikipédia

1924-25 között Németországból behozott papírra 30 ezer ezerfrankos bankót nyomtattak. A hamisítványok igen rossz minőségűek voltak, egy átlagos francia pénztáros alaposabb megnézéssel bármikor kiszúrta volna a csalást (sőt mint kiderült még egy holland is). A gyenge minőségből következő magas lebukási esélyre még a Postatakarékpénztár igazgatója is felhívta a figyelmet. Arról pontos információk nincsennek, hogy mire szánták volna a pénzt, mennyit tartottak volna meg, mennyi ment volna irredenta szervezeteknek és pontosan melyeknek.

Kik álltak mögötte pontosan?

Romsics Ignác szerint túlbuzgó magánemberek szervezkedtek, és akciójukba magas rangú főtisztviselők is belekeveredtek. A történészek között a legnagyobb vita abban van, hogy Bethlen István kormányfő tudott-e a hamisítáról a botrány kirobbanása előtt, avagy nem. A legreálisabb hozzáállás szerint mindenképp megemlíthették neki, vagy tudomást szerezhetett róla, de egész egyszerűen nem érdekelte, komolytalannak tarthatta az ügyet. A Magyarországon és külföldön lefolytatott nyomozás során kiderült, hogy a bűncselekményről Gerő Lászlón és Windischgrätz Lajos hercegen kívül még Teleki Pál, valamint Nádosy Imre rendőrfőkapitány is tudott.

Még decemberben őrizetbe vették Rába Dezsőt, Windischgrätz Lajos herceg titkárát, majd 1926 januárjában a herceget is. A korábbi közélelmezési miniszter, Windischgrätz Jankovich tiszttársa volt a hadseregben, és alighanem a herceg játszott szerepet a frankhamisítási akció finanszírozásában és szervezésében. De az akció feje nem ő volt minden bizonnyal, ám erről kevés megbízható információnk van. 

A per- furcsaságok

Szintén segített a kormánynak az ügy eltussolásában az, hogy „Hir György váratlanul és gyanús körülmények között bekövetezett halálával a frank-per egyik koronatanúja eltűnt a színről.” Erről az 1976-os, Ránki György szerkesztette kötet számol be. Hir György állítólag terhelő vallomást tett Bethlen Istvánra halála előtt, ám ezt motiválhatta a politikia kalandorként ismert férfi bosszúvágya Bethlenen. Hir különítményes vezér volt, a különítményeseknek nagy szerepük volt a Horthy-rendszer megszilárdításában, sokszor a fehérterrorban, de a bethleni konszolidáció alatt folyamatosan háttérbe szorították őket.

A hamisítás másik fontos szereplője, a hamis bankjegyeket előállító nyomdász, Arthur Schultze szintén meghalt egy német idegszanatóriumban. Mellhártya gyulladás végzett vele, amit a jelentések szerint nem vettek időben észre dührohamai miatt és így nem kapott megfelelő kezelést. A hamisítást övező összeseküvés-elméleteknek valóban lehet valóságalapja, hiszen a a bírósági iratok jelentős része később "véletlenül" elégett, ezzel megsemmisült az igazság utólagos kiderítésének lehetősége is.

Két irányból is igyekeztek befolyásolni a francia és magyar nyomozókat. Egyrészt emigráns baloldali figurák igyekeztek sokszor rosszabb színben feltüntetni az eseményeket, valamint néhány újságíró és értelmiségi támadta a kormányt. A szenzációhajhász francia sajtó is sokszor valótlanságokat és találgatásokat írt, Horthy Miklóst szerették volna belekeverni az ügybe. Tekintve Horthy szerepét Bethlen évei alatt, egyáltalán nem zárható ki, hogy egyáltalán semmi fogalma nem volt az eseményekről. A szélsőjobb, és az egykori különítményesek többsége is (kivéve pár Hir Györgyhöz hasonló figurát) kiálltak a vádlottak mellett. A közvélekedés nem bűnözőknek tartotta  vádlottakat, a bűntettett is inkább hazafias cselekedetként kezelték, a jobboldali holdudvar például „nemes célú csínytevésként” emlegette.

Az ítéletek

Míg a miniszterelnököt egy 25 tagú vizsgálóbizottság tisztázta a vádak alól, a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék elé citált 24 vádlottat, szabadságvesztésre ítélték. Viszonylag enyhe ítéletek születettek, Nádosyt három és fél évet kapott, de 1928 áprilisában kegyelemben részesítették. Gerőre első fokon két évet szabtak ki, de az ítélethirdetés után azonnal szabadon engedték. Windischgrätz első fokon Nádosyhoz hasonlóan négy évet kapott, de ő is hamarosan szabadult. A letöltött két évet is inkább a Park Hotelben töltötte Windischgrätz, Romsics Ignác szerint. Az ügybe nyakig belebonyolódott Rakovszky Iván belügyminiszter végül benyújtotta lemondását 1926. október 15-én, és posztját Scitovszky Béla vette át.

Lezárás és utóélet

1926-ban a franciák Bethlen mellé álltak, úgy gondolták inkább maradjon ő, mint egy, a bizonytalan helyzeten nyerészkedő populista politikus. Az új francia követ, Clinchant, találkozott a magyar miniszterelnökkel, és gyakorlatilag támogatásáról biztosította, valamint nem hozta összefüggésbe a botránnyal a magyar kabinetet, sem a „magyar népet”.

A botrány utóéletéhez köthető még Vázsonyi Vilmos megtámadása is. A polgári liberális ellenzéki vezetőt 1926. február 16-án, fényes nappal egykori tiszti különítményes merénylők támadták meg. A megtámadott Vázsonyi a frankhamisítás kapcsán fogalmazta meg: „Az a kormány, amely alatt ez megtörténhetett, nem maradhat a helyén.”

Ajánlott irodalom

https://ng.24.hu/kultura/2007/12/14/a_frankhamisitasi_botrany/

https://hvg.hu/velemeny/20101219_frankhamisitas_bethlen_karolyi

https://hvg.hu/tudomany/20110530_frankhamisitasi_per_horthy_bethlen_teleki

https://www.origo.hu/tudomany/20130709-kontarmunka-volt-a-nagy-magyar-frankhamisitas.html

https://mult-kor.hu/szokatlanul-enyhe-itelettel-zarult-a-frankhamisitasi-botrany-20201219

https://ntf.hu/index.php/2017/12/23/a-frankhamisitas-es-a-magyar-kiralykerdes-19251926/