Taxizás a fővárosban '48-ig
2021. április 18. írta: Digitális feltáró

Taxizás a fővárosban '48-ig

Képes beszámoló a Főtaxi működéséről

A "taxizás" egyidős az emberiséggel. Kezdetben ló vagy emberhajtotta eszközökkel történt a fuvarozás, majd az automobilok fokozatos térnyerésével kialakult a mai helyzet. Bejegyzésemben a taxizás hőskorába kalauzolom el az olvasót, sok mai szemmel furcsa dologgal amely akkoriban a mindennapok része volt. Mindezt Budapest példáján keresztül, korabeli képek segítségével.

Rögtön egy kivétel: Kolozsvár 1942- Konflisok és taxik párhuzamosan

A fővárosi taxiüzem kezdete 1913-ra tehető, amikor is Haltenberg Samu vezetésével megindult az Autotaxi Rt. 200 benzines autóval. Kezdetben nagy volt az ellenállás  konflisok részéről, munkájuk elvesztését látták az újításban. A helyzetet az első világháború "oldotta meg", a jobb lovakat mind besorozták, így az autók kerültek nyertes helyzetbe. Azonban fontos kiemelni, hogy az autóállományt sem kímélte a besorozás, 1917-re mindösszesen 8 taximaradt a fővárosban.

fortepan_11944-_taxi_1915.jpg

Egy korai taxi 1915-ből. Felépítése még a konflisokéhoz hasonlít, fontos volt a nagy méret, tégas utastér is.

fortepan_100467.jpg

Egy korabeli taxiállomás. Jól látszik a külföldi autómodell mérete. Kezdetben a taxizás csak a társdalom felső részének volt elérhető, így általában drága, nagy, mai szemmel luxuskocsikat is gyakran használtak taxiként.

marta-es-mag-kistaxi-a-keleti-palyaudvar-mellett-a-mai-trolibusz-vegallomas-helyen-1024x745.jpg

MARTA és MÁG (Magyar Általános Gépgyár)  kistaxi. A főváros első nagy taxiszállítmánya 1913-ban 200 Martaból állt (Marta Magyar Automobil Rt.), a Benz Magyar Automobil és Lloyd Automobil és Motorgyár Rt. pedig 150-150 kocsit szállított. Később a MARTA egyesült a Benzzel, a Lloyd pedig eltűnt. A MÁG kisebb alvázra épített taxijai a háború után jelentek meg, 1924-től egységes szürke színben. A fuvarozók mellett az utasok is kedvelték, hiszen olcsóbb volt a tarifája mint a nagytaxiknak, ellenben csak két főt és kevesebb csomagot szállíthatott. 

18386879_35f80d020c9dd1f420874262b7ab6d16_m.jpg

Az Autotaxi Rt. a világon elsőként, 1924-ben kezdett alkalmazni futószalagos kocsimosót. A terveket az Egyesült Államokbeli Yellow Cab Comp. vállalattól szerezték be, és ennek megfeleően be is rendeztek két futószalagos épületet. Ez a módszer jelentősen meggyorsította az autók tisztítását, így rövidítve a forgalomból való kiesést.

fortepan_6442_mag_magotax_magyar_gyartmanyu_auto.jpg

MÁG Magotax a szervízben. A taxik tisztítása természetesen szervíz nélkül nem sokat ért, hiszen hiába tiszta egy jármű, ha nem megbízható. Ezért a mosóval egy évben megindította az Autotaxi saját iparostanoncképzését és saját szervízt is létesített.

 

18386877_55313ef98e262a64b16e095f8d56cc84_m_1.jpg

Az első droszt rendszerű telefonközpont 1926-ban. A következő nagy ugrást a telefonközpont felépítése jelentette, így nem csak leinteni, hanem rendelni is lehetett. A telefonközpont az utcai drosztoszlopokba volt bekötve, így az utcáról bárki tudott taxit kérni a központból.

fortepan_14003-_taxi_1931_vasutallomas.jpg

1931 taxik állnak egy vasútállomáson. A taxik hivatalos színe 1925-től egységesen a szürke lett, ez képen szereplő különböző típusú taxikon is megfigyelető. A Taxisok öltözete a 30-as évekre már lazább, kevésbé egységes, ez betudható a taxizás hétköznapivá válásának és elterjedésének.

fortepan_29537_1937_csomagbepakolas.jpg

1937 csomagok bepakolása. A fővárosban fokozatosan jelentek meg az újabb típusok, de teljesen kiszorítani nem tudták a magyar gyártmányokat. A képen is egy akkoriban modernek számító, feltehetően maximum néhány éves kocsi látható. A 30-as években újdonság volt a manapság megszokott hátsó csomagtartó és karosszériával egybeépített sárvédőívek.

fortepan_94352_1938_andrassy_ut.jpg

1938 az Andrássy út. A képen egy MÁG Magotax taxi figyelhető meg. A vállalat sikeresen működött és nemzetközileg elismert járműveket készített, csúcsmodellje a valódi luxust nyújtó hathengeres Magosix volt. A taxik természetesen jóval olcsóbb kivitelűek és kisebbek voltak. Elnyűhetelenségüket bizonyítja, hogy a háborút túlélő darabok az 1945 utáni években is fontos részei voltak a fővárosi taxiüzemnek.

61201_487093_1000x700.jpg

MÁVAG-Ford taxi bemutatkozásán, mellette egy ősrégi MÁG kistaxi. A MÁG 1930-ra beszüntette az autógyártást, így egyre nagyobb gondot okozott az öregedő gépállomány. A megoldást külföldi licenc beszerzése jelentette, 1937-től meg is indult a Ford V8-ak gyártása, majd az olcsóbb Eifeleké. Az Eifelek megnyújtott szerkezete gyenge volt, a következő évben az Autótaxi Rt. át is tért Fiat Balilla típusokra. 

fortepan_180621_1939_mag_magotax_es_egy_aerikai_gyartmanyu_whippet_karambola.jpg

MÁG Magotax és egy amerikai gyártmányú Whippet karambola, 1939. A korszakban természetesen karambolok is előfordultak, főleg a növekvő forgalom miatt, hiszen ekkoriban még nem volttak közlekedési lámpák és felfestett sávok sem. A Magotax kistaxi ablakán érdemes megfigyelni a kis kocsi táblát is.

A magyar közlekedés egyik mérföldköve 1941 volt, ugyanis ekkor váltott át az ország a ma is használatos jobbratartásra. A váltás nagy káosszal járt, emiatt a tömegközlekedési eszközökre és a taxikra is kihelyeztek figyelemfelhívó táblákat.

Utolsó képként egy érdekes galériát hoztam. Az összes fotó a Dohány utcában készült 1946 és 1948 között, esküvők után. A fotókon jól megfigyelhető a háború után újrainduló taxiüzem színes autóparkja, az ősi Magotaxokon át az újabb Renault Juvaquatrekon át az akkor teljesen új Skoda Tudorig. A képgyűjtemény azt is jól bemutatja, hogy a taxizás mennyire a mindennapok részévé vált, és hogy segítette ki az autóval nem rendelkezőket. 
A poszt záródátuma 1948, nem véletlen ez a dátum, hiszen ekkor államosították a taxiüzemeket is. Innentől kezdve állami monopólium lett a taxizás, ezzel véget ért egy korszak. Azonban az új korszak is tartalmazott érdekességeket, elég csak a Főtaxi-Volántaxi csatára gondolni. De ezekről majd egy következő posztban.

 

Ajánlott irodalom és a képek forrása:
Fortepan
Totalcar: Létezett olyan, hogy magyar csúcstermék?
Főtaxi Zrt. Wikipédia
24.hu: A magyar taxizás száz éve tele van jó sztorikkal
Fővárosi Blog- 100 éves a budapesti taxi
Autoszektor- Amikor Ford készült Magyarországon

A bejegyzés trackback címe:

https://azelkapottmult.blog.hu/api/trackback/id/tr6916504864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása